Üdvözöljük!

Az első hazai passzívház  tanúsítványának átadására  a  2009 februárjában megtartott II. Magyar Passzívház Konferencián került sor.

Ezt követően – 2009 tavaszán  – az első hazai minősített passzívház megvalósításában közreműködő szakemberek és cégek megalakították a Passzívházépítők Országos Szövetségét (PAOSZ).

Az összefogás alapját az energiatakarékosságot, az alacsonyabb környezetterhelést és egyben komfortosabb lakókörnyezetet is biztosító passzívház-rendszer hiteles megismertetése, illetve a gyorsan divatossá váló passzívház fogalom iránti bizalom fenntartása jelentette.

A PAOSZ célja a darmstadti Passzívház Intézet  (PhI) követelményrendszerének megfelelő  épületek  hazai meghonosítása. A  Szövetség a tagjaival  szemben támasztott magas  szintű szakmai és etikai elvárással, a PhI által megkövetelt kiemelkedő  minőségi színvonal garantálásával képes  hatékonyan hozzájárulni egy új szemléletmódban gyökerező, új építési kultúra megalapozásához.

  védjegyként  kíván szolgálni otthonaink  kivitelezési minőségét , értékállóságát illetően. Tevékenységével hatékonyan elősegíti  – környezetünk védelme mellett  – a magasabb szintű lakáskomfort megvalósíthatóságát, az  építtetőknek az energiaárakkal szembeni biztonságát is. Mindennek  létező garanciáit  és referenciáit képviselik a tagok által már eddig megépített PhI-tanusítással minősített passzívházak és a bennük élő, elégedett lakók is.


Minősített  Passzívház Tervező  képzés -  végre  Magyarországon  is !

Egyre több magán és közületi építtető kívánja létesítendő épületét passzívházként megvalósítani. Európában egyre több város és település önkormányzata már előírja az építendő állami tulajdonú létesítményekre a passzívház követelményrendszer alkalmazását. Ez a folyamat Magyarországon is elkezdődött.

Passzívházak  épületgépészete  Építész-tapasztalatok  a passzívház  tervező  tanfolyamról

 

Comments are closed.

Kategóriák

FIGYELEM!

A honlap átalakításán dolgozunk. Amennyiben nem találja a keresett információt , kérjük , lépjen velünk kapcsolatba!

Archívum